A Friss Hús rövidfilm fesztiválon a a legjobb élőszereplős film mellett a legjobb animációs film is külön díjazásban részesült. Az 500.000 forintos díj nyertesei idén Kreif Zsuzsi és Zétényi Bori lettek, a Limbo-Limbo Travel című "pofátlanul jófej hangulatú" animációs kisfilmjükért.
Örültök a díjnak? Nyertetek már más díjat a Limboval?
Zsuzsi: Nagyon örültünk, szuper meglepetés volt. Még filmterv állapotban nyertünk a csehországi Visegrad Animation pitch fórumon. Itt találkoztunk Christian Pfhol-lal is, a későbbi producerünkkel, aki a zsűriben ült akkor. Egy évvel később pedig az Anilogue-on prezentáltuk a filmet, és nyertünk vele.

Hogy jött a Limbo története?
Bori: Még a kezdet kezdetén Zsuzsi talált egy újság hirdetést, amely női utasok számára szervezett társas utazásokat Kubába, társkeresés céljából. Ez adta a löketet a közös őrületünk megkezdéséhez, annak a világnak a megalkotásához, aminek a szereplőiben nagyon nem szeretnénk magunkra ismerni, mégis szinte azonnal sikerül.
Mit szóltatok, amikor kiderült, hogy nyertetek?
Zs: Épp a Brüsszeli reptéren ettük a porlevesünket, amikor a húgom írt egy sms-t, hogy tudtuk-e, hogy nyertünk. Nagyon-nagyon örültünk, csak sajnáltuk, hogy nem lehettünk ott személyesen a díjkiosztón.

Milyen fesztiválok, célok vannak előttetek?
Zs: Mindketten új projektekben vagyunk elmerülve, szóval agyban kicsit eltávolodtunk már a Limbotól. De a film most kezdi a fesztivál körútját, és tök jó, amikor minket is meghívnak pár napra. Tavasszal látható lesz a film például a csehországi Anifilmen, a Mediawave-en, a Krakkói filmfesztiválon, a Seattle International Film fesztiválon, júniusban pedig Annecy-ban.
Így hogy koprodukcióban készült a film, végül is mennyien dolgoztatok rajta?
B: Az előkészítési munkálatok itthon zajlottak, a MOME falai között. Az animáció két francia stúdió 5-5 animátorának keze munkáját dicséri. Az utómunka, mint a színezés, kompozit, zene, hang ismét hazai terepen készült. Épp emiatt (ahogy az a stáblistánkon is látható), jóval nagyobb csapattal tudtunk együttműködni, mint az egy diplomafilmnél megszokott.
Van készülő filmtervetek?
Zs: Pár hete fejeztük be a Candide című animációs sorozat első részét, amiben újra közösen dolgoztunk. Én most Bognár Éva Katinkával dolgozok egy új filmterven, amit egy hét múlva fogunk pitchelni Csehországban ugyanezen az animációs fórumon.
B: Természetesen, nekem is van, bár még nagyon kezdetleges stádiumban. Jelenleg a kiállításom tervezése köt le, ami május 11-től lesz látható a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában Springfield titkai címmel.